Mi az elég?

Mihályi Lilla programja

Szupervíziós műhely kezdőknek és haladóknak.

• Többre vagy képes!
• Tőled jobb teljesítményt várunk.
• Nem rossz, de nem is a legjobb.
• Múlt héten ez már ment.
• Mindenki más előrébb tart!
• Jajdenagyonügyesvagy! (Tudom, pedig oda se nézek)
• A fő, hogy a jó hangulat megmaradjon! (Elég, ha csak a szépet látom)
• Jólvanazúgy! (Inkább nem is nézek oda)

Ismerősen hangzik?

Ezeket az ösztönzőnek szánt mondatokat – meg jobb és rosszabb társaikat - eredetileg gyerekként hallottunk, szülőként vagy nevelőként pedig ilyen-olyan változatban használjuk magunk is. Közben meg talán észre sem vesszük, hogyan csúsznak át a külső-szándékosból a belső-automatikus tartományba ezek a kijelentések, amikkel aztán már önmagunkat mérjük-minősítjük, fel sem ismerve, mi történik igazából.

Pedagógusként mindig szem előtt vagyunk, vélemények, kritikák célpontjaként. Vajon hol van az a belső origó, az a biztos viszonyítási pont, ami függetlenné tehet minket saját folyamataink (szándékosan nem teljesítményt írtam!) értékelésében? Hol van ez a biztos alap és mi tartja össze? Hogyan tehetünk azért, hogy "Elég" legyünk?

És mi a dolgunk azzal a trenddel, amikor minden is jó, amikor nincsen valós mérce, amikor feloldódik a határ elfogadható és javítandó között?

Nem társadalomkritikára vagy parttalan bölcselkedésre hívom a műhely résztvevőit, hanem a hétköznapi kérdéses helyzetek, személyes minikonfliktusok mélyebb megértésére. Ez valójában a szupervízió, aminek eredményeként megerősödve, kompetensebben, a gyógyulás-fejlődés ösvényén lépünk tovább.

Eszközünk a csoportos szupervízióban a tapasztalati tanulás és egy-két egyszerűbb pszichodramatikus technika. Ezek a módszerek segítenek minket abban, hogy ne csak a szó legyen a miénk, ami a pillanattal elszáll, hanem a fizikai megélés biztonságába legyen horgonyozva mindaz, amit a műhely során kibontakozó folyamatból közösen és egyénileg megértünk.

Mihályi Lilla

Pszichológus vagyok. Tanultam-tanulok számos helyen: viselkedéstudományt, oktatásszociológiát, szervezetfejlesztést és kulturális antropológiát, több más mellett. Gyakorolom a pszichodrámát, a tudatos táncot (MovementMedicine®) és az encounter csoport-módszereket, több más mellett.

Dolgoztam segélyszervezetnél, tech-cégnél és iskolákban, több más mellett. Közben szültem hét gyereket, így megélhettem a szülői létezés színét és visszáját.

Az évek során a legfontosabb, amit minden kétséget kizárón megértettem, hogy az emberi közösségekben a sérülés-bántás és a gyógyulás-fejlődés egyaránt lehetséges, mindegyikre alkalmassá válhatunk. Én a gyógyulásra és a fejlődésre szavazok, ezért dolgozom.